Gasztronómiai kalandozások Horváth Zsuzsi konyhájából, főzés-sütés szenvedéllyel, könnyedén!

RozéKacsa

Spárgával sült mascarponés csirkemell

egy gyors hétköznapi fogás

2015. május 27. - HZsuzsi84

img_4119.JPG

Én még mindig nem unom a spárgát. Az elmúlt 3 hétben szerintem hetente a hét napból kb. 6-szor ettünk spárgát. Bármilyen formában jöhet. Olyan rövid ideig lehet enni, ki kell használni a szezont! 

Jöjjön most egy ötlet, amivel a csirkemell izgalmassá és szuper szaftossá tehető. Pár dolog kell csak hozzá, nagyon gyorsan megvan és a gyerekek is imádják (jó, van aki lepiszkálja a spárgát a tetejéről). Az előpirított csirkemell szeleteket zöldspárgával takartam be, majd  sóval, borssal és bazsalikommal kikevert mascarponéval kentem meg az egészet, a tetejére reszelt parmezán került, fél óra a sütőben és kész is. 

A mascarponéval és a parmezánnal összesült spárga akár köretként is funkcionálhat, de én egy kis rizst is főztem mellé (a gyerekek kedvéért). 

Ezzel a módszerrel egyébként spárga nélkül is nagyon finom csirkét lehet sütni, akár olajbogyót, koktélparit, aszalt paradicsomot, (vagy bármi mást) is tehetünk a csirkemellre, és úgy rá a mascarponét. Isteni az is, próbáljátok ki! 

Hozzávalók:

  • 500 g csirkemell
  • 1 csomag zöldspárga
  • 250 g mascarpone
  • friss bazsalikom
  • reszelt parmezán
  • só, bors, olívaolaj

A csirkemelleket ujjnnyi vastag szeletekre vágjuk, sózzuk, borsozzuk és forró serpenyőben egy kis olívaolajon hirtelen körbepirítjuk őket.

A spárgák végét letördeljük (ahol magától törik, onnantól fás az alja, és azt el kell dobni), meghámozni nem szükséges.

A szobahőmérsékletű mascarpoént sózzuk, borsozzuk és apróra vágott bazsalikommal ízesítjük. 

Egy sütőedényben egy rétegben letesszük az elősütött hús szeleteket, ráfektetjük a spárga szálakat, majd megkenjük a kikevert mascarponéval. A sajtkrém kicsit sűrűnek tűnhet, de nem érdemes hígítani, így lesz jó az állaga a végén. A tetejére reszelt parmezán kerül és 180 fokos sütőben fél óra alatt pirosra sütjük. 

img_4116.JPG

 

img_4126.JPG

 Ha tetszett a recept, kövesd a RozéKacsa Facebook oldalát,hogy minden friss posztról elsőként értesülj! 

A bejegyzés trackback címe:

https://rozekacsa.blog.hu/api/trackback/id/tr577493682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

reqcka 2015.05.28. 10:35:58

Ó, de jól néz ki. Most éhes lettem, pedig messze még az ebéd :D
A piacon láttam spárgát már normális áron, elvileg most van szezonja? Én városi semmitsemtudó vagyok csak.. Viszont szeretem kipróbálni a jónak látszó recepteket - van ami még ízlik is :p
Tavaly óta lekvárfőzési mániám is van, most van az eper időszaka is. Azt néztem, hogy vannak olyan receptek, ahol fűszereket tesznek a lekvárba, pl. itt glurl.co/befozok
Valaki próbálta már mentásan? Vagy gyömbéresen?

Ráérek 2015.05.28. 11:29:01

Felvettem a listámra. :-) Nagyon ígéretesnek tűnik.

Csak ötlet: el ne dobd a törés alatti részt a spárgából! Remek krémleves lesz belőle, csak megfőzés és turmixolás után át kell szűrni/paszírozni.

HZsuzsi84 2015.05.28. 11:51:54

@reqcka: A spárgaszezonnak lassan vége, még lehet kapni, gyorsan cselekedj! :)
Én épp ma fogok eperlekvárt főzni, szerintem a vanília, a menta, a bazsalikom nagyon passzolnak hozzá, vagy ha egzotikusabban szeretnéd, icipici rózsavíz. Sok sikert!

HZsuzsi84 2015.05.28. 11:52:35

@Ráérek: Hát szerintem csak az alsó részből azért nem lesz az igazi a spárgakrémleves, de pl. alaplébe bele szoktam főzni.

reqcka 2015.05.28. 15:41:36

@HZsuzsi84: Rózsavíz? Nahát, ezt tuti beszerzem, meg kell kóstolni :DD
A vanília is jól hangzik, köszi ezt is :)

Ráérek 2015.05.28. 21:56:45

@HZsuzsi84: nem a legaljára gondoltam.... Nálam most pl. a zöldspárga kb. a felénél törik. :(
süti beállítások módosítása