A belvárosi éttermek esetében mindig azt figyelem, hogy ha belép egy turista, milyen képet kap Magyarországról, Budapestről, a magyar gasztronómiáról. A Váci utca még mindig tele van turista lehúzó pocsék étteremmel, de szerencsére tényleg egyre több az olyan, ahol semmi félnivalónk nincs se a turisták, se a hazai vendégek véleményétől. A La Parrilla ilyen. A Szabadság tér 4. szám alatt a Borkakas helyén nyílt étterem persze szívesen látja a külföldieket is, de kifejezetten szeretnék a magyar vendégeket is odacsábítani, amire minden esélyük megvan. 

Alapvetően fine dining típusú hely, de aki ebből arra asszociál, hogy nem mehet be farmerban ebédelni és óriási tányéron három falat kaját kap, az gyorsan felejtse el a sztereotípiáit. Elegáns, de mégis laza hely, ahol minden apró részletből kifinomult szépség árad, mégsincs túlságosan ráeröltetve az elegancia a vendégre. Nem kell feszengeni, hogy leeszed-e az abroszt vagy sem.

A két fiatal séf, Szabó Péter és Papp Balázs igazi nemzetközi fúziós konyhát visznek és határozottan nem csak a turisták a célcsoportjuk. Az étterem nagy pecialitása a lávakövön sült húsok (a névválasztás is ezt tükrözi). Persze egy belvárosi étterem étlapjáról nem hiányozat néhány klasszikus magyar fogás sem, de ugyebár van jól elkészített gulyás, meg vacak, és tökéletes paprikás csirke meg csapnivaló. Szóval én kifejezetten örülök, hogy igazán finom, picit újragondolt, de mégis klasszikus ízeket tartalmazó magyar fogásokat is kínálnak. Emellett a mediterrán, főleg spanyol gasztronómia ihlette húsok, halak, kagylók dominánsak a menün. De van kacsamell, libamáj és túrógombóc is. Így nem csak a külföldi vedégek kóstolhatnak valami finom hazait, hanem egy nagyobb társaságban, családban is mindenki megtalálja a kedvére valót. 

Jamon iberico szeletelést fotózni igen hálás feladat... :) én mondom. 

Tatár duó: klasszikus és dry aged darált húsból készült. 

Előételnek nem hagyhattam ki a füstölt vadkacsamellet, csipkebogyóval és sárgarépával. Az étlap minden eleme egy ízhármason alapul, amik rendre remekül passzolnak és kiegészítik egymást. A csipkebogyó fanyarsága a kacsa mély füstös ízeivel és az édeskés répával zseniálisan működött.

Kóstoltam egy kellemes chayote töklevest tonhallal és tengeri spárgával, amiben a levesbetét kuszkusz volt. Az íze is rendben volt, de a kis fekete kancsóból az asztalnál kitöltött leves élménye még dobott rajta egy nagyot. 

Főételnek egy elég emberes fogást, a háromféle érlelésű angus marhából készült, lávakövön sült rib-eye steaket választottam, amit grillezett zöldségekkel és paprikás focaccia bucikkal tálalnak óriási deszkán (mondom, hogy laza a hely!). Egy előétel után a desszert előtt képtelenség betolni három szelet steaket, szóval simán két emberes az adag szerintem. A hús-köret arány igazán pasis (a steak esetében a hús a lényeg, mint tudjuk). A mediumra sütött hússzeletek közül nekem egyértelműen a legtovább érlelt (a jobb szélső) ízlett a legjobban, de érdekes módon a második helyezett a legrövidebb ideig érlelt volt nálam (a bal szélső), és a középsőt éreztem egy picit rágósnak. 

A desszert feltette a pontot az i-re. Nekem az ilyen édességek a legnagyobb kedvenceim: a narancs-mascarpone-mézeskalács trióban minden benne van, amit egy desszertnek tudnia kell: eteti a szemet, mert csodaszép, könnyű habos nem túl édes mascarpone, üde gyümölcsös narancskrém, ropogós mézeskalács, friss filézett narancsgerezdek és a narancsszínűre színezett fehércsoki lapocskák olyan isteni harmóniát alkottak, hogy reggelig tudtam volna enni. :) Én pohárdesszert formában szoktam hasonlót csinálni, tökéletes karácsonyi desszert. 

Az étteremnek van egy koktélbár része is, ahol a falon Leo mosolyog :) Hát ki ne akarna vele inni egy jót, nem igaz? 

Az árszínvonal a minőséget és a lokációt figyelembe véve érthetően magasabb, de különleges alkalmakra, randivacsorára, vagy ünnepekre tényleg érdemes annak is kipróbálnia, aki a hétköznapokban nem engedheti meg magának. Mert megéri. 

Ha tetszett a poszt, kövesd a RozéKacsa Facebook oldalát,hogy minden friss bejegyzséről elsőként értesülj!